Beleesett Saundersbe
Tolvai Renáta és Kállay-Saunders András továbbra sem beszélnek kapcsolatukról, miközben szüleik és lakótársaik nem értik, miért titkolják ilyen hosszú ideje, mit éreznek egymás iránt.
A fiatalok már a beköltözés pillanatában eltervezték, hogy semmit sem mondanak a nyilvánosság előtt, inkább kitaláltak egy fedőtörténetet, miért költöztek közös szobába. Pedig az eredeti verzió, miszerint túl későn érkeztek, és nem maradt számukra máshol szabad hely, szinte az első pillanatban megdőlt. A stáb tagjai közül többen már az első héten látták őket csókolózni, és azóta többször előfordult, hogy zárt ajtók mögött találták a fiatalokat.
És ez még csak a kezdet! Ahogy teltek a hetek, egyre kevésbé sikerült elbújniuk a fürkésző tekintetek - na és a hot! magazin kamerája elől. Hiába tudják, hogy a kamera mindent lát: ha egymás mellett állnak a főpróbán vagy az élő műsor alatt, egyszerűen nem bírják ki, hogy egy-egy lopott pillantással vagy gyengéd érintéssel ne adják a másik tudtára, mennyire vonzódnak egymáshoz. A szobában sem szégyenlősek egymás előtt, ami szintén bensőséges viszonyt sejtet. Arról nem is beszélve, hogy mindketten nagyon népszerűek az ellenkező nem körében, és ez bizony időnként féltékenységet is szít közöttük.
De ha ennyire szeretik egymást, miért félnek színt vallani? Talán azért, mert úgy gondolják, a rajongók azonnal elpártolnak tőlük, és nem szavaznak többé rájuk, ha kiderül, hogy már foglalt a szívük? Vagy inkább saját magukban nem bíznak? Esetleg bizonyosságot várnak egymástól, hogy ez a szerelem tényleg kibírja a Megasztár végéig?
Teljes cikket a Hot!-ban olvashatjátok, vegyétek meg :)